Megjelent a Sniper Elite 4 új DLC-je


Egy egészen ügyes húzással a Rebellion úgy döntött, hogy éppen ma, a Sniper: Ghost Warrior 3 – egyébként botrányoktól sem mentes – megjelenésének napján teszi elérhetővé a Sniper Elite 4 következő DLC-jét. Nem mintha a konkurencia annyira kifogná a szelet a vitorlájából, de az időzítés hírverés szempontjából mindenképpen a játék előnyére válik.

A Deathstorm-kampány második felvonása, az Infiltration egy Észak-Olaszországban található egyetemre kalauzol bennünket, amit természetesen megszálltak náci ellenségeink. Itt kell egy tudós nyomára bukkanunk, és megmentenünk a felesége életét is, amiben egy vadonatúj fegyver is a segítségünkre lesz majd, amivel az utunkat álló új elit egység tagjainak napját is elronthatjuk.

A DLC-vel együtt egy ingyenes frissítés is érkezik ma, ami egy új térképet, a Capture the Flag játékmódot és egy új Survival küldetést is tartalmaz. A PlayStation Store és az Xbox Store már elérhetővé tette az extra tartalmakat, míg a PC-s megjelenésre a kora esti órákban lehet számítani.

A Sniper Elite 4-ről írt kritikánkat az alábbi linken olvashatjátok.

Még több erről…


Vélemény, hozzászólás?