Megvan a Dead Rising Remasterek megjelenési dátuma


Végre nem kell tovább találgatnunk az újra kiadott Dead Rising epizódok ügyében, a Capcom minden finomabb részletről lerántotta a leplet. Ezek alapján kiderült, hogy a Dead Rising 10th Anniversary címre keresztelt kollekcióban (amely 1 cent híján 50 dolláros áron lesz beszerezhető) a sorozat első és második epizódját, valamint az Off the Record címre keresztelt „kiegészítőt” kapjuk meg – méghozzá úgy, hogy azok 1080p felbontáson, 60 képkockával másodpercenként nyüstölhetőek legyenek. Az alapjátékokon kívül az összes kozmetikai kiegészítőt is a csomag mellé dobják majd, méghozzá már idén szeptember 13-án. Aki csak egy-egy epizódot nyüstölne a háromból, megnyugodhat: a pakk darabjai ugyanis külön-külön is megvásárolhatóak lesznek a különböző platformokra egyenként 19.99 dollárért.

Nem meglepő módon a felújított változatokat tehát körülbelül tíz évvel azt követően próbálhatjuk ki, hogy az első rész megjelent kizárólag Xbox 360 konzolokra – ezért a cím, ugye. A három, elképesztően emlékezetes programot természetesen ezúttal már minden platformon – legyen szó PlayStation 4-ről, PC-ről, vagy éppenséggel Xbox One-ról – beszerezhetjük majd, méghozzá dobozos és digitális kiadásban is, ha pedig túljutunk az általuk nyújtott élvezeteken, később elő is rendelhetjük a negyedik felvonást, amely Windows 10-es PC-kre és Xbox One-ra érkezik.

Finoman szólva sem meglepő a „bejelentés” annak tükrében, hogy milyen útra lépett mostanság a Capcom, de azért örömteli. Ne felejtsétek el tehát a mágikus dátumot: szeptember 13!

Még több erről…


Vélemény, hozzászólás?