James Wan produceri minőségben több mint egy éve ott lebzsel a Mortal Kombat rebootja körül, és már akkor biztosított mindenkit, hogy a projekt szép lassan ugyan, de folyamatos mozgásban lesz, nem engedi, hogy leüljön. Idén nyáron még nem sok újat tudtunk meg róla, csupán annyit, hogy a készítők felkeresték Christopher Lambertet, hogy az első rész után bújjon bele ismét Raiden bőrébe. Lambert a forgatókönyvet látván közel volt ahhoz, hogy rábólintson a szerepajánlatra, de hogy ennek mi lett a vége (ha egyáltalán vége lett már), azt sajnos még nem tudni. Mindenesetre intő jel, hogy azóta már lecserélték a forgatókönyvírókat Greg Russóra…
A lassú tempóban haladás következő lépése a rendező megtalálása volt, és bár pontot még nem tettek az ügy végére, nagyon közel állunk ahhoz, hogy kimondhassuk: a szerencsés fickó… Simon McQuoid!
Hogy kicsoda? Ha esetleg nem hallottál még az illetőről, ne magadat okold, hiszen játékfilmes tapasztalata még egyáltalán nincs, eddig ugyanis a reklámbizniszben alkotott. Ő rendezte pl. ezt a rövid PlayStation-videót is:
A producerek dolgoznak, forgatókönyv-változatok már vannak, a rendező személye is majdnem biztos már, de hogy mikor lesz ebből film, azt továbbra is homály fedi…
Még több erről…