A Telltale nem tudta tartani magát ütemtervéhez, így a The Walking Dead harmadik, A New Frontier címet viselő szezonjának premierjére sajnos ebben a hónapban már nem kerülhet sor. Azonban már nem kell sokat várnunk a régóta húzódó friss szezon megjelenéséig, ugyanis az első epizód december 20-án debütál világszerte.
A nyitó rész a szokásoknak megfelelően 5 dolláros áron lesz letölthető PC-re, Xbox One-ra, PS4-re, Xbox 360-ra, PS3-ra, iOS-re és Androidra, de letudhatjuk a dolgot a 25 dollárba kerülő Season Pass megvásárlásával is, ami természetesen az évad mind az öt részét magában foglalja.

Akik jobban szeretik otthon a polcra kitenni a játékokat, azoknak egy picit tovább kell várniuk, hiszen az ugyancsak szezonbérletként funkcionáló lemezes kiadás csak 2017. február 7-én jelenik meg 30 dolláros áron, és akkor is csak PS4 és Xbox One konzolokra. A korongokon csak az első epizód kap helyet, a többi részt digitálisan kell letölteni ebben az esetben is.
A PlayStation 4-en játszóknak további jó hír, hogy amennyiben előrendelik a harmadik évadot, megkapják mellé a második szezont és a The Walking Dead: Michonne minisorozatot is, a Steamen előrendelők pedig 10%-os kedvezményt kapnak az árából december 20-ig.
Ha valaki még bizonytalan volna az új évad megvásárlását illetően, melyben a nagyot nőtt Clementine-hez csatlakozunk újfent egy, a képregények világához és idővonalához egyre közeledő kalandban, az várjon december 1-ig, ugyanis a Telltale a The Game Awards rendezvényen mélyebb betekintést nyújt az új szezonba.
Még több erről…