Negyed órányi Sniper: Ghost Warrior 3


Hatalmas, nyílt játéktérrel, tényleg naprakésznek mondható, lenyűgöző grafikai körítéssel, és remélhetőleg izgalmas küldetésekkel érkezik hamarosan a Sniper: Ghost Warrior 3, amely a Gamescom örömére kapott egy igen komoly, több, mint negyed órás előzetest is. A programban egy amerikai mesterlövészt alakíthatunk majd, akit az orosz határhoz közel dobtak le, és el kell intéznie pár gátlástalan hadurat, akik igyekeznek kihasználni – mi több, szítani – a szövetséges országban a káoszt, és csak rajtunk áll majd, hogy pontot tegyünk sötét karrierjük végére.

A játék három bejárható utat kínál majd a próbálkozóknak: lehetünk a címben is említett mesterlövészek, akik a pálya távoli részében rejtőzködve igyekeznek egy-egy jól irányzott lövéssel leteríteni az ellenfelet; lehetünk kísértetek, akik a pályán rejtőzködve, csendben intézik el azokat, akik az útjukban állnak, és persze harcosok is, akik ajtóstól rohannak a házba, és lelőnek mindenkit, aki mozog. A választás csak rajtunk áll, így pedig a játékélményt is a saját ízlésünknek megfelelően lőhetjük be.

A Sniper: Ghost Warrior 3 2017 januárjában jelenik majd meg Pc-re, Xbox One-ra és PlayStation 4-re is.

Még több erről…


Vélemény, hozzászólás?