Ni-Oh: újabb demót kapunk augusztusban


[ad_1]

A hányattatott sorsú, ám idén végre célegyenesbe érő akció-RPG, a Ni-Oh áprilisi demója roppant népszerű volt a játékosok között, hiszen 10 nap leforgása alatt több mint 800 ezren töltötték le. A fejlesztést végző Team Ninja már akkor jelezte, hogy számíthatunk még egy próbaváltozatra a játékból, ami a mai bejelentés értelmében augusztus 23-án kerül fel a PlayStation Store kínálatába.

Az augusztusi demó nagy részét az áprilisi tartalom teszi ki, hiszen újra a pusztulásnak indult halászfaluban, Usukiban, és a rémek által megszállt ősi területen, Dazaifuban vághatjuk halomra az ellent, de ezúttal kapunk egy dozsót, hogy elsajátíthassuk a Ni-Oh harcrendszerének alapjait, valamint egy még fel nem fedett pályán is kalandra indulhatunk. Ehhez új fegyvereket is dukálnak, így kardokkal, lándzsákkal, baltákkal és harci pörölyökkel csépelhetjük az utunkba kerülőket, a fejlesztők pedig azt ígérik, hogy az új változat még jobb lesz, mint az első, köszönhetően a rajongói visszajelzések mentén elvégzett módosításoknak.

A demó egészen szeptember 5-ig lesz elérhető, onnantól azonban se letölteni, se játszani nem tudunk majd tovább az adatcsomaggal. A Ni-Oh-ban a szőke szamurájt, William Adams-t irányíthatjuk a változatos méretű démonoktól hemzsegő feudális Japánban, akinek azonban nem egyedül kell majd szembeszállnia a rémségekkel, hiszen számos segítő karakter, így maga a nindazsklánok vezetője, Hanzo Hattori, valamint a kiváló szamuráj harcos, Muneshige Tachibana és felesége (no meg az ő őrző szellemeik) is segítségére lesznek a Dark Souls-szerű kihívási fokot megcélzó programban.

A Ni-Oh valamikor az idei évben jelenik meg kizárólag PS4 konzolokra.

[ad_2]

Source link


Vélemény, hozzászólás?