NieR: Automata – megvan, hogy mikor jön hozzánk az új DLC


Végre kiderült, hogy az európai játékosok mikor kapják meg a NieR: Automata kimondhatatlan nevű bővítményét, amelyben a Square Enix igazgatója az egyik boss.

Bár a NieR: Automata PC-s verziója nem lett tökéletes (azóta egy modder javított már a teljesítményen és feloldotta az fps limitet is), a PlatinumGames egyedi akciójátéka így is népszerű, amit a Square Enix egy mókás extrákat kínáló DLC-vel szeretne megfejelni. 

A 3C3C1D119440927 című DLC a sztorihoz ugyan semmit nem tesz hozzá, viszont elérhetővé tesz számos új mellékküldetést, három új colosseumot saját bossokkal (köztük a Square Enix, illetve a PlatinumGames vezérigazgatójával), extra kozmetikai tárgyakat, kosztümöket, maszkokat, továbbá zenei felvételeket is. Nézzétek meg a két vadonatúj gameplay videót róla, érdemes: 

A Square Enix és a PlatinumGames emellett bejelentették, hogy a NieR: Autoamata szóban forgó DLC-je a japán megjelenéssel egy napon, május 2-án érkezik meg a nyugati játékosok számára is, PC és PlayStation 4 platformokra.  


Vélemény, hozzászólás?