No Man's Sky – így teljesít a PS4-es változat


A No Man’s Sky egyedi megoldásai komoly terhelésnek teszik ki a hardvert, de a jelek szerint a Hello Games csapata remek munkát végzett optimalizálás terén.

A No Man’s Sky egyelőre csak a PlayStation 4-es játékosok számára elérhető, a PC-s portot ugyanis még mindig hegeszti a Hello Games. Ez persze nem állította meg a Digital Foundry-t, hogy alapos tesztnek vessék alá a játékot.

A Digital Foundry elemzése alapján kiderült, hogy a natív 1080p-ben, 30fps-sel futó játékkal problémamentesen megbirkózik a Sony konzolja, a bolygó felszínén sétálva még a sűrűn benőtt, sok élőlényt felvonultató helyszíneken sem dobálja el a játék a képkockákat.

Ezzel szemben a repülésnél már vannak kisebb-nagyobb problémák, amik főleg akkor lépnek fel, amikor beérünk egy bolygó légterébe és annak felszíne fölött száguldozunk. A procedurálisan generált világ nagyon komoly terhelést helyez a processzorra, ilyenkor pedig érezhetően visszaesik a teljesítmény, amíg le nem lassítunk, be kell érnünk 15-20 képkockával.

Hogy ezen tudnak-e még javítani a későbbiekben, illetve hogy a PC-s változat mennyire bírja majd a gyűrődést, az a következő hetekben kiderül.


Vélemény, hozzászólás?