Ha eddig még nem csábított volna el téged is az Overwatch, akkor nemsokára érdemes lesz neki adnod egy esélyt, hiszen ingyen tehetsz egy próbát a Blizzard játékával.
A Blizzard nemrég bejelentette, hogy november 18. és 21. között bárki ingyen kipróbálhatja megkötések nélkül a teljes Overwatch élményt.
Az ingyenes hétvége alatt a játékban elérhető mind a 22 hős (vagyis Sombrára ne számítson még senki) és 13 pálya megnyílik a nép számára. Természetesen az összes létező játékmód is elérhető lesz. Mindehhez PC-n egy ingyenes Battle.net accountra lesz szükségetek, konzolon pedig elengedhetetlen az Xbox Live Gold, illetve PlayStation Plus előfizetés.
Az alábbi térképen megnézhetitek, hogy a világ egyes pontjain mikor is startol el az ingyenes Overwatch hétvége (nálunk este 8-kor indul a buli):
Ha később úgy gondolnátok, hogy meg is veszitek a játékot, akkor a próbaidőszak alatt elért eredmények és feloldott dolgok is megmaradnak, vagyis onnan folytathatod a mókát, ahol november 21-én abbahagytad – illetve magyar idő szerint november 22-én hajnali 1 órakor.