P7 – új világban játszódik, új platformokra jön a Remedy következő játéka


A Remedy most a Microsoft nélkül próbál szerencsét, melynek egyik hozadéka, hogy a P7 PlayStation 4-re is megjelenhet. Megtudtunk pár részletet a játékról.

Lehet, hogy a Quantum Break is jobban sikerült volna, ha nem a Microsoft tolja a projektet, és nem kell a Remedynek UWP-kompatibilissé (ez biztosítja a PC és Xbox One közti zökkenőmentes átjárást) tennie. Sokat mond az is, hogy a javított változatot a fejlesztők saját erőből, Steamen adták ki, és hogy egész hamar elmondták, következő játékuk  teljesen multiplatform lesz.

A P7 munkacímen futó alkotás a 505 Games gondozásában, a kiadó részéről 7,75 millió eurós támogatással jelenik meg PC-re, PS4-re és Xbox One-ra. Még azt is közzétették, hogy a marketingért és a kiadásért cserébe 45%-ot kérnek az eladásokból, a maradék 55 marad a Remedy zsebében.

A játék egy TPS lesz, mely egy Remedy által teremtett, de eddig még nem látott univerzumban játszódik. Nagy hangsúlyt kap a történet, de ráfekszenek a mechanikákra is, hogy egy „hosszantartó élményt” kínálhassanak. Arról, hogy többjátékos módot kap-e, nem esett szó annak ellenére, hogy a csapat elmondta, ebbe az irányba is nyitnának.

Kíváncsiak vagyunk, mi lesz belőle. Ha a technikai oldal rendben van, másért nem aggódunk.


Vélemény, hozzászólás?