PC-re is jön a Marvel vs Capcom: Infinite


Ahogy azt tegnap már megírtuk, a PlayStation Experience-en a Marvel vs Capcom: Infinite-et is felfedték, amely a széria történetében először már induláskor PC-re is elérhető lesz. A fejlesztők az előzetes után azonban most egy új játékmenet videót is közzétettek, valamint számos új információmorzsát felfedtek a készülő játékkal kapcsolatban.

Ezúttal nem hármas, hanem csupán két-két fős csapatokban bunyózhatunk majd, amit a Capcom ügyesen úgy kommunikált, hogy mindez „új, a franchise történetében korábban soha nem látott játékdinamikai megoldásokat tesz majd lehetővé”. Meglássuk.

Az Infinite „filmszerű történettel” érkezik, amely elvileg sok kérdést megválaszolt a Marvel és a Capcom karaktereinek összetűzésével kapcsolatban. A játékosok „mindkét oldal klasszikus karaktereinek belebújhatnak a bőrébe”, miközben egy új főgonoszt próbálnak meg legyőzni.

Megerősítették a Training, Mission, és Arcade módok jelenlétét is, a többjátékos módban pedig ranked és barátságos meccseket is lesz lehetőségünk játszani, hogy a ranglistákon minél feljebb másszunk, ha épp nem a lobbiban csacsogunk vagy kibicelünk másik meccsen.

A játék az Infinity Stone rendszert fogja használni (a fenti videóban ezt is láthatjuk bevillanni egy pillanatra), amelynek segítségével a játékosok „egyedi tulajdonságokra és a játékmenetet alapvetően megváltoztató hatásokra” tehetnek majd szert.

Az Unreal Engine 4-en futó Marvel vs Capcom: Infinite jövőre jelenik meg, és további friss hír, hogy a szintén tegnap bejelentett Ultimate Marvel vs Capcom 3 teljes újrakiadása 2017. márciusában PC-n is napvilágot lát egy új galéria móddal, és minden DLC-jével egybecsomagolva.

Még több erről…


Vélemény, hozzászólás?