PlayStation VR tesztek – nem forradalmi, de nem is elhanyagolható


Nagyjából egy héttel az eszköz megjelenése előtt lejárt a PlayStation VR-ral kapcsolatos embargó, így a nemzetközi sajtó alaposan ki is vesézte, mit tud a Sony headsetje.

Hamarosan a harmadik nagy versenyző is beszáll a VR-arénába, a PlayStation VR pedig az első lesz, ami konzolokra is elhozza a virtuális valóság várva várt élményét. A Sony nem rejtegette a headseteket a sajtó elől, így ma napvilágot is láttak róla az első értékelések, az eszköz erényeiről és hibáiról pedig nagyjából megegyeznek a vélemények.

A PSVR egyik legnagyobb előnyének a headset fizikai kialakítását tartják, akiknek alkalma nyílt huzamosabb ideig kipróbálni az eszközt. A Eurogamer szakírója „kétségtelenül mesteri dizájnteljesítménynek” nevezte a fejegység kialakítását, ami a Gamespot munkatársa szerint sokkal kényelmesebb a HTC Vive-nál annak ellenére, hogy a Sony eszköze a nehezebb. A Polygon pedig egyenesen azt állítja, hogy a PlayStation VR köröket ver az Oculus Riftre és a Vive-ra is ebben a kategóriában. Még szemüveggel is kiválóan használható és több különböző fejméret esetén is kényelmesnek bizonyult. A kialakítás szempontjából egyedül a rengeteg kábel ront az összképen, de ez kevésbé befolyásolja a hosszútávú kényelmet, mint a headset kiváló egyensúlya.

Rengeteg dicséretet gyűjthetett be a Sony a PSVR könnyű kezelhetőségéért is. Amellett, hogy könnyű beállítani az eszközt, a 2D-s és VR-alkalmazások között váltás és a menük kezelése is simán megy. Szintén nem okoz nagy problémát az PS4-et és a VR-eszközt összekötő doboznak hála, hogy a tévénkre tükrözzük, amit a headseten látunk, így igazán közösségi élményé változtatva az első konzolos VR-játékokat. Kivételt képez talán a kamera, amit kézzel kell irányba állítanunk, amit a Kotaku írójának gyakran meg kellett ismételnie játékok közötti váltás alkalmával.

[youtube https://www.youtube.com/watch?v=lMOQ7qv6IIw]

A Vive-hoz hasonlóan a PSVR-nak is ki kell pucolnunk némi helyet, a Sony 2×3 métert javasol, de a Cnet munkatársa kisebb, 2×1,5 méteres helyen is jól boldogult. A beszivárgó fény miatt viszont többen javasolták, hogy igyekezzünk elsötétíteni a játékterünket. A Gamespot mellett más lapok munkatársai is kiemelték, hogy a Sony által megalkotott illúzión érződik a headset alacsonyabb minősége, de akadnak olyan pillanatok, amikor az elénk táruló látvány hitelessége feledteti velünk a hardveres kompromisszumokat, amiket a CNET szerint megéri bevállalni a PSVR kényelmi funkciói miatt. A Eurogamer technikai guruja, Richard Leadbetter szerint jól palástolják az alacsony felbontást is, az egyéni pixelek határait ugyanis meglepő módon kevésbé látjuk (azaz a screendoor hatást sikerült csökkenteni), mint a PC-s headsetek esetében.

A kisebb felbontás és látószög viszont közel sem az egyetlen gyenge pont a Sony csomagjában. A legnagyobb problémát egyelőre úgy tűnik, hogy a fejegység és a Move kontrollerek követése okozza, ami nem kis részben a PlayStation Camera hibája. A Eurogamer tesztjének szerzője csupán a „láncolat gyengébb elemeinek” nevezi a Move-ot és a Camerát, a Kotaku írója viszont elmondása szerint sosem tudta elhessegetni a gondolatot, hogy folyamatosan a Sony bukott hardvereit használja.

Szerinte ezek a régebbi kiegészítők könnyedén megtörhetik a hibátlan VR-élményt, ahogy a Giant Bomb livestreamje alatt is látszólag ez okozta a legtöbb problémát. A Dualshock 4-es kontroller akkor is előre-hátra ugrált, amikor egy helyben tartotta a játékos (ami kisebb mértékben a fejegységre, így a játékos nézőpontjára is jellemző volt), ha pedig a Camera elől valami eltakarja a kontrollerek fényforrásait, nagy bajba kerül a rendszer.

A játékfelhozatallal kapcsolatban vegyes érzéseket fejeztek ki a szakírók: a Kotaku-s cikk szerzője szerint hosszútávon derül majd ki, mennyire elkötelezett a Sony. De ahogy a Eurogamernél rámutattak, a kezdeti nehézségeket a demóknál fejlettebb címek kiadásával már most orvosolni próbálja a konzolgyártó. Abból a szempontból viszont nem mondható teljes a sikerük, hogy jó néhány játék (bár ebben az input lag és a hardveres erő hiánya is közrejátszhat) után fogta el rosszullét a tesztelő újságírókat. Összességében tehát a kritikai konszenzus az, hogy a PlayStation VR az erején felül teljesít több területen, de az alacsony költségből eredő hibák miatt komoly kompromisszumot jelent a versenytársakhoz képest.

Ezzel együtt a PlayStation VR iránti érdeklődés hatalmas, amiből az is következik, hogy nem valószínű, hogy idén megérkezik Magyarországra az eszköz. Mit gondoltok, az első tesztek alapján továbbra is csábító a konzolos VR?


Vélemény, hozzászólás?