Star Ocean Integrity and Faithlessness teszt – klasszikus RPG Japánból

Egy olyan keményvonalas, valós idejű harcrendszerrel fűszerezett JRPG érkezett PlayStation 4-re, amin azért látszik, hogy eredetileg PS3-ra szánták.

Ejnye, ha ez a játék két éve jelent volna meg… Ez a gondolat keringett az agyamban, miután eltöltöttem néhány órát a patinás Star Ocean sorozat legújabb képviselőjével. Az igen hangzatos Star Ocean: Integrity and Faithlessness névre hallgató játék ugyanis bár nem mondható konkrétan rossznak, sajnos kicsit elkésett. Vagy talán a fejlesztők próbáltak túl sok, mára idejétmúlt JRPG-mechanikával operálni így 2016 közepén? Nem tudom pontosan, mi az oka, de ahogy az ugyancsak méltán híres Tales sorozat, úgy a Star Ocean saga is mintha kifulladt volna egy kicsit. Pedig hét évük volt arra a fejlesztőknek, hogy valami nagy durranással álljanak elő, de – némi piaci behatás okán is – a nagy durranás ezúttal elmarad. A legújabb Star Ocean ugyanis szigorúan PS3-játéknak indult, sőt Japánban akként is jelent meg, csak a világ többi része kapta meg PS4-re. Talán emiatt is tűnik avíttnak az egész projekt, de szerintem ennél kicsit mélyebben gyökeredzik a probléma.

Csillagok óceánja

A JRPG-k mindig is grandiózus világmegmentős sztorikkal operáltak, társaink sosem voltak papírmasé kliséhegyek, és a kinézet is szinte mindig hozta a korszakhoz passzoló technológiát. Mostanra viszont mindez már kevés lett. Az olyan címek mellett, mint a The Witcher III vagy a Mass Effect, már nem olyan egyszerű labdába rúgni, hiába próbál az összes kiadó nyitni a nyugati piacra is. Még PC-átiratokkal is megpróbálnak új rajongókat szerezni, bár ez eddig általában mindössze közepes eredményeket hozott. Gondoljunk csak a Final Fatasy XII PC-s portjára… vagyis inkább ne. Szóval bár Japán híresen tradíciótisztelő ország, és érthető, hogy ragaszkodnak néhány, számunkra értelmetlen dologhoz, mert egy JRPG-ben ez a szokás, hosszú távon mégis muszáj lesz valami innovatív játékot is csinálni. Egy ilyen Star Ocean már nem sokáig lesz elfogadható. Persze azért a rajongókat ismét elfogja majd a hév, mert az Integrity and Faithlessness egyáltalán nem rossz JRPG, de hogy nem ez a cím szerez új rajongókat a műfajnak, abban biztos vagyok. Na de beszéljünk egy kicsit már a játékról is.

Nevem Fidel, ide figyelj!

Nem kívánok BZ babérjaira törni – nem is lehet, ugye -, de az eddig leírtak egyenes következménye, hogy főhősünkről csak ennyi jut eszembe. Tény, hogy nem szokványos név, de szerintem választhattak volna valami karakteresebbet is (nekem mindig a Jagged Alliance zsoldosa jut eszembe róla). Szóval Fidel egy teljesen hétköznapi világban él, legjobb barátaival kardozgat bájosan a gyakorlótéren, miközben zord atyja egy háborúval van elfoglalva a fővárosban. Idepottyan – szó szerint – új barátjuk, egy kislány, aki szintén minden JRPG kötelező szereplője. Természetesen a lány amnéziában szenved, de ettől függetlenül ő lesz a világ megmentője, hála Fidel és galerije barátságának, hűségének stb. A történet sablonos: kitalálható, gyalázható, ekézhető, de valahogy mégis működik. Amolyan “rutinból végigmegy rajta az ember”, mert világot megmenteni jó érzés. Közben kis csapatunk is összekovácsolódik, főleg ha odafigyelünk a privat action részekre, és igaz az is, hogy a végén kissé unottan, de azért büszke mosollyal tesszük el kardunkat.

A történet amúgy a Star Ocean 2 és 3 között játszódik, de néhány easter eggen kívül nem marad le senki semmiről, ha anno egyikkel sem játszott. Segít a sztori leküzdésében a nagyszerű harcrendszer, amely megint JRPG-sajátosság. Mindig kitalálnak valamit, amely a már megismert rendszerre építkezik, de éppen annyi újdonság van benne, hogy az embernek ismét kedve kerekedik kitanulni azt. Igazából, ha az egész játékban lenne annyi innováció, mint a harcrendszerben, szerintem nem is lázadna nagyon senki. A szokásos skillrendszer apró variációi tökéletesen működnek, ráadásul kellő grindeléssel – JRPG-szokás, ugye – kiderül az is, hogy embereink eleinte nem az MI miatt suták, csak éppen még nincs meg minden képességük, amivel hasznossá tehetnénk őket.

Zord farmolással azonban minden megoldható, lesz csili-vili gyilokszerszám mindenkinek. Azon már csak alig-alig akadtam fenn, hogy hiába vettem milliókért olyan pöpec páncélokat, hogy ihaj, karakterem ruházata mit sem változott, kivéve, ha a sztori megkívánta. Igen, tudom, ez is amolyan szokás, de például ide elférne már egy kis újítás. Szerintem. Van craftrendszer is, ami nem bonyolult, csak éppen marha unalmas összegrindelni a rengeteg vackot a snájdigabb cuccokhoz. Pedig a harcok alapvetően élvezetesek, a rengeteg skill igen látványos effekteket produkál.

Csapatunk tagjai közt gombnyomással tudunk váltani, így az sem baj, ha valakit kiütnek a kezdő négyből, igaz, ezt már a negyedik rész is tudta. Sajnos kiütés sokszor elő is fordul, hála az istentelenül elbaltázott kamerakezelésnek. Simán agybajt kaphat a gyengébb idegzetű játékos, mikor egy bossharc közepén egyszer csak beakad a kamera valami tereptárgy mögé, és lópikulát sem észlelünk a pörgedelemből. Töltőképernyőt viszont elég ritkán látunk, hál’ isten – harcok előtt sosem -, de például a tájakon nagyon látszik, hogy a PS3 korlátozott teljesítményéhez igazodtak a fejlesztők. Üres, élettelen vidéken kóborolhatunk naphosszat, hogy az unalmas mellékküldetésekhez összegyűjtsük a világ összes virágát/kacatját. Írhatnék még ilyen lelombozó dolgokról, de szerintem felesleges. Ez a játék a rajongóknak készült, és rajtuk kívül nem is nagyon fogja élvezni más.

Lehetett volna

Pedig mekkora játékot alkothattak volna a Tri-Ace emberei! Annyira felbosszantottam magam ezen, hogy majdnem nem is játszottam végig. A PS4 hardvere csodaszéppé varázsolhatta volna a világot, ehelyett annyira jellegtelen, hogy még a neve sem jut eszembe. Elfogadható valahol, hogy őrizzük a hagyományokat, de szerintem az autosave funkció még nem a világ vége. Ezen a ponton a Tales széria is túllendült, pedig a Zestiria sem lett éppen a legsikerültebb darab. És miért lenne katasztrófa, ha átszabhatnánk főhősünk fizimiskáját? Netán páncélját. De legalább átszínezhessük, vagy nem is tudom. Aztán milyen sci-fi az, amelyben nem, vagy alig kalandozunk az űrben? Az Integrity and Faithlessness messze a legföldhözragadtabb Star Ocean játék, amit eddig megalkottak.

Legalább a szinkron osztályon felüli; szinte végig angol nyelven toltam a játékot, pedig ha választhatok – és itt most igen -, akkor általában ragaszkodom a japán verzióhoz. A zenék viszont olyanok, mint a manapság divatos slágerek: jövő ilyenkor a kutya sem emlékszik rájuk. Nagyon mellélőtt a Tri-Ace csapata, pedig tőlük nem azt várja el az ember, hogy éppen csak hozzák a kötelezőt. A PS3 hatalmas piaca most sárba rántotta ezt a projektet, és még ha most meg is bocsát az egyszeri játékos, a következő résszel valami nagyot kell villantaniuk a srácoknak, mert ez bizony jövőre édeskevés lesz. No, megyek vissza játszani, mert kell még 17 bogárszem az legújabb páncélomhoz. De azért nagyon meg vagyok sértődve.

Közzétéve:

Hozzászólás