Tudjátok volt az a film, aminek az volt a címe Távkapcs (Click).

Erről fogok egy kicsit beszélni.

Nem mondanám, hogy ez egy kritika lesz, és még azt sem igazán mondhatom, hogy egy élménybeszámoló.

Inkább arról van szó, hogy nem rég megnéztem újra filmet, és pozitív irányba meg változott róla a véleményem, és ezzel kapcsolatban szeretnék közölni, pár gondolatot.

Ebben a filmben szerepel Adam Sandler.

És ebben a pillanatban elvesztettem, az olvasóim 90%-át!

Akik itt maradtak, azoknak el mondanám, hogy bár valóban szerepel benne Adam Sandler, ez nem egy Adam Sandler film.

Vannak benne Sandlerre jellemző poénok, de van benne egy olyan is, ami egy Sandler filmben nem szokott lenni, történet (Túl sokszor használtam a Sandler szót egy mondatban, na, mindegy).

És, igen tudom, sokak szerint ez a film is, csak egy újabb, modern feldolgozása Charles Dickens: Karácsonyi ének című művének és egy bizonyos pontig, talán egyet is tudnék érteni vele.

Viszont, most következik az a bizonyos DE

A film képes megérinteni és képesé tesz együtt érezni, azzal az apukával, akit gyerekkorában el nyomtak, és ezért látástól, mikulásig kihajtja a belét, hogy meg adja a gyerekeinek, azt, amit ő nem kapott meg.

Maga a távirányító is izgalmas funkciókat tartalmaz és szerintem mindenki erre vágyna, leszámítva az automatikus funkciót, ugyanakkor én még sem ezt az oldalát tartom a film legerősebb részének.

A humor, mint eszköz nagyon jól működik a filmben, de talán ha igazán meg szeretnék fogni, a film valódi erősségét, akkor azt mindenképpen a filmdrámai részében kell keresnünk.

Olyan mértékű érzelmi nyomás nehezedik a szereplőre, és így egyben a nézőre, ami elég nagy könnycseppeket csal, minden érző ember számára.

Persze ahhoz, hogy a film igazán üssön, meg kell érni egy bizonyos kort, és erre igazán most kellett rá jönnöm.

Ahogy telnek, múlnak az évek, és közeledek a 30 felé, egyre nagyobb a vágy bennem a családalapításra, talán ezért is éreztem meg jobban a film súlyát, mint mondjuk 14 vagy 16 éves koromban, mikor ez a vágyam nem volt indokolt.

Furcsa, hogy az évek múltával mennyire át tudja magában értékelni az ember a véleményét.

Emlékszem fiatalabb koromban sem tartottam ezt nagyon rossz filmnek, csak jónak se.

És most sem gondolnám, hogy a világ legjobb filmje, csak szimplán jó.

De azért ez is komoly változás a filmet illetően.

Vajon mit fogok gondolni róla, mondjuk 40 évesen?

Hogyan fog meg változni a véleményem?

A film talán nem csak azért hatott rám ennyire, mert erős drámai hatása van, hanem mert felelevenített bennem olyan érzéseket, olyan emlékeket, amelyek meg ringattak.

Sokan nem hinnék rólam, de elég gazdag életem volt, rengeteg emlékkel, jóval és rossza egyaránt.

Talán, most a rosszhangulatomnak köszönhetően, a rossz most erősebben dominál, mint a jó, de szerencsére ez mindig változó.

Kicsit talán el tértem a filmtől, de igazából még sem.

Mert a film, arra próbál meg tanítani, hogy értékeld az élet fontosabb eseményeit, állíts fel magadnak prioritási szempontokat, és találd meg az életedben azt, ami a legfontosabb.

A film esetében a család és az élet, de nyilván mindenki számára ez másképp definiálható.

Igen, azt hiszem az emlékeim, igen erősen befolyásolják az írásomat, erről a filmről, de tán nem is baj annyira, hiszen ettől válik az egész személyessé.

Pár évvel ezelőtt, túl giccsesnek tartottam, a legvége előtti történéseket, most meg könnyeztem.

Valahogy, mint ha meg láttam volna Michaelben magamat.

Mindenesetre én ezt egy jó filmnek tartom jelenleg, csak azt sajnálom, hogy a bennem elég sokáig el nyomott negatív érzések, újra előtörtek, emlékeztetvén azokra a hibákra, amiket el követem.

Valószínű, ha a régi énem, kapott volna egy távkapcsot, abban a bizonyos pontjában az életemnek, amikor sínen voltam, nagyon meg ijednék önmagamtól, illetve attól, amivé váltam.

Nem mondanám, hogy rossz emberré váltam, csak mássá.

Néha úgy érzem, árnyéka vagyok önmagamnak.

Valahogy nem is igazán tudok most a filmről beszélni, pedig a cikk elején, tényleg úgy indultam neki, na most akkor lesz egy laza, teszt és beszámoló mentes írás, hát nem az lett…

Remélem meg bocsájtotok számomra az el kalandozásért, mostanában kissé szét vagyok esve.

Van bennem egy olyan érzés, hogy szeretnék film kritikákat csinálni, de valahogy a kicsiny lelkem nem elég erős hozzá még.

Dolgozom az ügyön, de ehhez kell még egy kis idő.

Ami a Távkapcsot illeti, ha valakinek voltak borzasztóan rossz pillanatai az életében és még nem tudta feldolgozni, azok számára nem ajánlom, mert felszínre hozhat ilyen vagy ennél rosszabb érzéseket is, amit a humor nem tud ellensúlyozni.

Ha fogékony vagy a drámai részre, többet sírsz, mint nevetsz.