Kicsiny planétánk számos furcsa és meglehetősen pusztító kedvében lévő lény számára biztosított már teret: tiszteletét tette nálunk az univerzum két leghírhedtebb vadásza az Idegenek és a Ragadozók személyében, megfordultak errefelé óriási, beszélő robotok, akik Földünket találták ideális helyszínnek a köztük dúló ellentétek megoldásához, emellett pedig Godzilla is végigtrappolt már néhány útjában álló felhőkarcolón.
A Bandai Namco közreműködésével napvilágot látó Ray Gigant története alapján bolygónkra ezúttal sem vár túlzottan fényes jövő. Eszerint ugyanis a világ városait megmagyarázhatatlan eredetű, gigantikus méretű teremtmények veszik ostrom alá, mely ellen a katonaság hétköznapi fegyverei teljességgel tehetetlenek, azonban néhány kívülről hétköznapinak tűnő, de belül földöntúli erővel felvértezett fiatal szembe tud szállni a megszállókkal. Az egyik ilyen kiválasztott Ichiya Amakaze, aki egy kimerítő ütközetet követően érkezik Tokió egyik még éppen maradt iskolájába, hogy egyrészt kipihenje a fáradalmakat, másrészt pedig átadja misztikus tudását az ottani tanulóknak és segítse őket az óriások elleni csatában.
Eleinte a játék mindössze a sokadik tökátlagos manga-stílusú vizuális novellának tűnik, melyben nagyszemű lánykákkal és srácokkal cseveghetünk az élet dolgairól. A kezdeti órákban a suli falai között bandukolva megismerkedhetünk a helyiekkel, és miközben szerezünk néhány barátot, megtudhatjuk azt is, hogy a misztikus energia segítségével miféle módszerekkel szeretnék felvenni a harcot a rémségekkel szemben. Habár afféle oktató jelleggel megszakítja a csevegést egy-két csatajelenet, tevékenységünk jó ideig csupán a párbeszédekre korlátozódik.
Miután azonban a tanoda egyik termében felállított központ jelzést fog egy közelben lévő fészekről, ahol néhány bestia ütött tábort, egy rövid eligazítást követően háromfős csapatunk egy labirintusban találja magát. Feladatunk igencsak egyszerű: a katakombát bebarangolva pusztítsunk el minden élő és mozgó szörnyeteget, aki csak kardunk/íjunk elé merészkedik. Kicsiny társaságunk tagjait egyszerre irányítjuk belső nézetben, eltévedni pedig szerencsére nem igazán lehet, hiszen a haladást automatikusan frissülő térkép könnyíti meg.
A szürke falak között kódorogva aztán belefuthatunk zárt ajtókba, melyek kapcsolók segítségével nyithatóak, netán karaktereink fejlesztéséhez szükséges nyersanyagokba, valamint az ellenség jelenlétét jelző koponyákba. Erőnket körökre osztott összecsapásokban mérhetjük össze a fenevadakkal, minden forduló elején eldönthetjük, hogy karaktereink miképpen is használják fel a rendelkezésre álló akciópontokat. Vitézeink egyedi képességekkel rendelkeznek, így míg valamelyikükkel elsősorban a minél erősebb csapások bevitelére fókuszálunk, addig egy társunk folyamatosan gyógyítgatja az ellenségtől szerzett sérüléseket, de dönthetünk úgy is, hogy az adott menetben inkább védekezünk.
Habár a csetepatékba vakon ugrunk bele, hiszen előzetesen nem tudhatjuk, miféle ellenfélre számíthatunk, azonban a halálfejek színe árulkodik az elkövetkezendő ütközet nehézségéről: míg például a sárga átlagos erejű összecsapást sejtet, a pirosnál már komolyabb taktikázásra és több akciópontra lesz szükség. A méretesebb főellenfelek ellen tanácsos bevetni az egyik főhős speciális képességét, mellyel hatalmas aprítást lehet véghezvinni az áldozatban; ennek aktiválásához egy külön minijátékban kell a váltakozó ütemben mozgó köröket a többi karikában elhelyezni – minél pontosabban lefedik egymást, annál erősebb lesz a suhintás.
Diadalt követően több-kevesebb nyersanyag üti a markunkat, melyet szerepjátékokhoz hasonlóan egy három részre osztott képességfán csapatunk fejlesztésére fordíthatunk: harcosaink jobban bánhatnak fegyvereikkel, nagyobb eséllyel hajolhatnak el egy érkező roham elől, vagy éppenséggel több életerővel rendelkezhetnek, netán újfajta trükköket tanulhatnak meg.
A Ray Gigant PlayStation Vitára és PC-re jelent meg, mi az utóbbit teszteltük.
Végszó
A Ray Gigant két kategóriát képvisel egyszerre, hiszen figuráink egymáshoz és környezetükhöz való viszonyáról vizuális regény, azaz szinte végtelen párbeszédek formájában kapunk egyre több információt, míg a barlangokban való mászkálás dungeon crawler-ekhez hasonlatosan zajlik. A zenéket, az ügyes harcrendszert, a szinkronokat és az állóképeket tulajdonképpen nem érheti panasz, azonban a grafikán az eredeti PS Vita-kiadáshoz képest szemmel láthatóan nem sokat javítottak, a szörnyek bázisai igencsak sivárak és jellegtelenek. Aki azonban kedveli az agresszívan japános játékokat és nem zavarja, ha a sztori élvezetét kissé jellegtelen és monoton barlangfosztogatós feladatok zavarják meg, annak kellemes órákat nyújthat a Ray Gigant.