
A Team17 és a Mouldy Toof Studios bejelentette a 2015-ös indie-siker, a The Escapists folytatását, mely valamikor a 2017-es esztendőben jelenik majd meg PlayStation 4-re, Xbox One-ra, és PC-re. A Mouldy Toof alapítója, Chris Davis szerint a The Escapists 2-ben a rajongók mindent megtalálnak majd, amit az első epizódban olyan nagyon szerettek, ugyanakkor rengeteg friss funkcióra számíthatnak.
A számozott második részben ismételten egy börtönből kell majd meglógnunk, a szökés nagy újdonságba azonban a multiplayer részleg lesz: akár 4 fő is kiötölheti együtt a nagy szabadulási tervet, az akciót pedig online vagy osztott képernyőn is végrehajthatják. A játék folyamán bármikor ki- vagy beugorhatnak a többiek, illetőleg nem csak kooperatív, hanem versus opciót is kapunk a közös szórakozáshoz.
Nagy újdonság lesz, hogy a helyszín egy több szintes fegyintézet, amihez új szökési módszerek is dukálnak, példának okáért bevethetjük majd a klasszikus „összecsomózott lepedők” trükköt is. Emellett a harcrendszer ugyancsak megújul, lesznek gyengébb és erősebb támadásaink, valamint védekezni is tudunk majd, és bevethetünk olyan fegyvereket, mint a házilag barkácsolt sokkoló.
A top-down perspektíva megmarad, ugyanakkor a játék megjelenése stílusában egy kicsit megváltozik, és lehetőségünk lesz karakterünket többféle módon testre szabni, példának okáért női fegyenccel is lehetünk.
Aki szeretné kipróbálni, hogy mit nyújt a The Escapists, annak ennél jobb alkalom nem is kell (már ha Xbox One konzolokon játszik), ugyanis az októberi Games with Gold ajánlat egyik címe pont az eredeti epizód.
Még több erről…
