Titkos projekteken dolgozik a Metro-sorozat fejlesztője


[ad_1]

Talán még évekig nem tudjuk majd felbecsülni, hogy mekkora csapást mért a piacra egy olyan, relatív „apró” kiadó halála, mint a THQ: a vállalat elmúlása sok-sok kisebb, de minőségi játékokat megalkotó cégre is hatással volt, amelyekre talán nem is gondolnánk. Az Ukrán 4A Games még relatív jól átvészelte a kiadó halálát, sőt, még arra is volt ereje, hogy sikerprogramjait (a Metro 2033, és Metro: Last Light) kiadja az aktuális konzolgenerációra – méghozzá nem is akárhogyan – ezt követően azonban félelmetesen nagy lett a csend a stúdió körül, annyira, hogy sokan a szociális médiában már a legrosszabbtól tartottak. Ezt elégelte meg most a háborús körülmények ellenére is dolgozó cég, és Facebookján életjelet is adott magáról.

A közlemény szerint nagyszerűen vannak, jelenleg a stúdió kulcsemberei épp a Máltai leányvállalat székhelyén nyaralnak, és energiát gyűjtenek az újabb munkáikra – hiszen azt is hozzáfűzték a posztban, hogy nem is egy, de rögtön két címen is dolgoznak, amelyekről egyelőre azonban nem beszélnek, de a közeljövőben biztos, hogy lerántják majd a leplet róluk, szóval érdemes követni őket a Facebookon, vagy éppenséggel Twitteren, de már most szólunk mi is, hogy ha bármire fény derül a srácokat illetően, azt azonnal közöljük majd. A 2005-ben, Ukrajnában alapított 4A Games tehát él és virul – jelenleg valamivel több mint nyolcvan fő dolgozik náluk a helyi, illetve a Máltai divízión belül, a fedélzetükön pedig továbbra is olyan veteránok találhatóak, akiknek többek között a S.T.A.L.K.E.R. alatt dübörgő grafikus motort, az X-Ray Engine-t is köszönhettük.

A 4A Games legutóbbi munkája, a Metro Redux tavaly augusztusban jelent meg PC-re, Xbox One-ra és PlayStation 4-re, azóta vártuk, hogy életjelet adjanak magukról. A különleges csomag eladási részletei továbbra sem ismertek.

Még több erről…

[ad_2]

Source link


Szólj hozzá!