Nem tudom, mitől olyan különleges a játékipar, hogy minden ide bekerülő marketinges megőrül, de tény, hogy ezen a területen jóval több az elvadult (és megvalósított) ötlet, mint a szórakoztatóipar bármely más részén. Sosem fogom például elfelejteni a magyarországi EA nyitóbuliján előadott Electronic Arts rapszámot, a PS2-PS3 korszakbeli francia Sony megdöbbentő reklámposztereit, vagy azt a szerencsétlen esetet, amikor egy Wii-ért folyó vizeletvisszatartási verseny következtében elhunyt egy 28 éves próbálkozó.

Az alábbi listában az ilyen sötét témákkal nem foglalkozunk, inkább a vidámabb véget ért, a ma már csak „hogy a fenébe nem tűnt fel senkinek, hogy ez milyen rossz ötlet?!” felkiáltással vizsgálható akciókat raktuk sorba. Az első helyezett kiléte nem lehet kérdéses annak, aki a 2000-es évek elején már figyelte a játékvilág híreit, de így is próbáltunk kevésbé ismert ügyeknek utánamenni.

10. Ingyen benzin mindenkinek!

2008, Mercenaries 2

Amikor egy parlamenti képviselő a következőket nyilatkozza, tudod, hogy valami félrement a látványosra szánt marketingakcióddal: „Egy venezuelai jellegű benzinzavargás lezavarása London utcáin nemhogy abszolút felelőtlen magatartás, de rendkívül veszélyes is.” Hát igen, az EA is tudott egyet s mást az őrült marketingről (például a Godfather 2 kapcsán valódi acélboxereket postáztak újságíróknak – ezek birtoklása és postai küldése is rendkívül illegális a legtöbb államban –, majd kétségbeesetten próbálták azokat visszakönyörögni), és a Mercenaries 2 kapcsán még inkább rákapcsoltak a dologra.

Igazából a 20 ezer font értékű benzin ingyenes szétosztása egy benzinkútnál nem tűnik rossz, vagy akár felelőtlen ötletnek. Még az sem okozott gondot, hogy a helyszínt körülvevő, a rendezvényt irányítani próbáló hostesseket katonai szerkóba öltöztették, mert hiába voltak náluk töltényhevederek, fegyvert szerencsére egyiknek sem adtak. A probléma ott alakult ki, hogy az akciót London egy csendesebb részébe hirdették meg, és bizony alulbecsülték az emberek benzinéhségét. Az első néhány autót még gond nélkül töltötték fel, aztán kialakult Hornsey legnagyobb dugója, megbénítva a közlekedést London északi részén. Akár benzinért állt valaki sorba, akár véletlenül keveredett bele az egészbe, több órán keresztül vesztegelhetett a sorban – a legnagyobb balhét egy közelben lakó úr okozta, aki, mivel nem tudott kihajtani garázsából, majdnem verekedésbe kezdett, csak a kiérkező rendőrök fékezték meg, akik amúgy rögvest betiltották az egész akciót. Nyilván lehetett volna sokkal nagyobb balhé is a dologból, de hát listánk indító tagjánál vagyunk csak, itt még nincs vér és forradalom.

09. Minden, ami PSP

A PSP egy fantasztikus kézikonzol volt, messze a legsikeresebb ilyen masina, ami nem a Nintendo istállójából érkezett, több száz exkluzív játéka között pedig kiemelkedő darabok is vannak szép számmal. Mindez nem jelenti azt, hogy a Sony ezt közérthető módon át is tudta adni a világnak; nem, ehelyett borzalmasan félresikerült ötletekkel próbálkoztak. A legnagyobb balhét a fehér gép megjelenésekor kiszórt „white is coming” reklámok okozták, melyekkel a gondot azt hiszem első pillantásra felismeri mindenki – de ez annyira nem vicces, úgyhogy ugorjunk is tovább minden idők legerőltetettebb, vírusvideónak szánt alkotására.

A videó természetesen ma már nincs fent a Sony csatornáján, de okulásként betettem a bekezdés végére, érdemes legalább belenézni. A marketingesek szerint a gép népszerűsítésére egy kamu rajongói blog volt a legjobb módszer, kamu fórummal és kamu kommentekkel. Az Alliwantforxmasisapsp oldalt hivatalosan két fiatal srác készítette, akik természetesen csak egy PSP-re vágytak, nem tudtak helyesen írni, és egyikük neve az oldalon True Gamer volt (a másiké Pete). Egy YouTube-videót is készítettek, amiről ordít, hogy direkt ótvar, és mesterségesen arra szánták, hogy az emberek majd röhögve küldik tovább azt haverjaiknak – milyen kár, hogy a domain-regisztrációk alapján új három óra alatt derült ki, hogy az egész mögött a Sony, illetve az általuk megbízott, eztán erősen megcsappant renoméjú Zipatoni ügynökség állt. Az oldalt olyan gyorsan tüntette el a cég, hogy még az Internet Wayback Machine sem őrizte meg.

A következő remek akciót a céges dolgokra hagyományosan pozitívan tekintő graffitisek legnagyobb „örömére” szerte Amerikában követték el, minden nagyvárosban kezdőbb művészeket felbérelve. Noha a falakat legálisan kibérelték, a reakciók így is igen negatívak voltak – ráadásul a kultúrájukat kihasználva érző falfestők elég extrém bosszút álltak, pár nap alatt rendesen szétfújva az eredeti ábrákat. Ezek közül egy finomabbat mutatunk be. Az ámokfutást végül ezzel a londoni metróban elhelyezett ízléses plakáttal zárták.

08. Tedd tönkre a gyereked életét, fizetünk érte!

2002, Turok: Evolution; 2011, Skyrim

Hirdetésre minden felületet lehet használni, volt már példa arctetoválás finanszírozására is – ennél csak egy fokkal elfogadhatóbb az, ha a pénzre éhes szülőkkel a gyereküket neveztetjük el némi pénzmagért cserébe. Bár a legtöbb cég sosem vetemedne ilyen beteg taktikákra, ennek a listának a koronázott királya, az amerikai játékkiadó Acclaim nem rendelkezett skrupulusokkal e téren (sem). Az ötödik Turok-játék, az Evolution megjelenése alkalmából kínáltak fel tízezer dollárt annak a szülőnek, aki a játék megjelenése napján születő gyermekét hivatalosan Turokként nevezi el. Az angliai akció kicsit visszafogottabb volt, itt fejenként 500 fonttal és egy-egy Xbox konzollal akarták jutalmazni azt az öt felnőtt urat, aki először változtatja nevét Turokra. A máskülönben igen hangos cég nem kürtölte világgá, hogy volt-e jelentkező, így biztosak vagyunk benne, hogy nem szaladgálnak 14 éves Turokok szerte Amerikában… (Az angol akciót az nyírta ki, hogy csaknem háromezren jelentkeztek az öt helyre.)

Noha sok pozitív reakció nem született az Acclaim akciójára, természetesen akadt követőjük, méghozzá a Bethesda, akik 2011 legelején, pont egy terhességnyi idővel a Skyrim megjelenése előtt egy félig-meddig viccnek szánt blogbejegyzésben hirdettek hasonló akciót. Itt természetesen Dovahkiin nevet kellett adni a szerencsétlen csecsemőnek, akinek a sorsát, mint azt a fanyar hirdetmény is jelezte, „valószínűleg tönkretettük”. Talán a Bethesda lepődött meg legjobban, amikor november 11-én kopogtattak náluk, és egy Dovahkiin Tom Kellermeyer nevű, máskülönben egészséges újszülött anyakönyvi kivonatát lobogtatva kérték a jutalmat az Elder Scrolls-rajongó szülők. Meg is kapták: a gyermek élete végéig minden Bethesda-játékot megkap majd Steamen.

07. Dobd a konkurenciát a lávába

2010, Power Gig: Rise of the SixString

Az, hogy igen jó esély van rá, hogy nem hallottál még erről a játékról, pontosan jelzi, hogy mennyire volt hatékony ez a marketingakció – ami egyébként nem ízléstelen, nem illegális, csak egyszerűen nem tudjuk hová tenni, hogy valaki a Bond-féle teátrálisságot és a pitiáner magatartást ilyen ostobán keverte. A játék egy Guitar Hero-jellegű ritmusjáték volt, amit azon széria teljes összeomlása után sikerült piacra dobni – a program egyetlen extrája az volt, hogy egy majdnem igazi gitárt kínált fel. Ez a 2/3-os méretű eszköz tényleg húrokkal rendelkezett, de csak egy kontroller volt, nem egy valódi hangszer – ráadásul alig működött. (Még mindig jobb, mint a mellé adott dobkészlet, ami egyáltalán nem működött egy hardverhiba miatt.)

A megjelenés előtt még óriási arcú fejlesztőcsapat, a Seven45 egy látványos akcióval akarta felhívni a világ figyelmét a programra: egy repülőről száz Guitar Hero gitárt hajítottak be egy aktív izlandi vulkán lávakürtőjébe, így jó előre megsemmisítve az ellenfelet. Szó se róla, a videókon ez tényleg baromi jól néz ki – az egyetlen gond az, hogy jó egy évvel később felkerült a netre egy digitális grafikával foglalkozó effekt-művész saját csatornájára egy videó, ami bemutatja, hogy a szimpla hegyet miként alakította át fenyegető, szörnyű lávafröcsögő arénává.

06. Végeztesd ki felebarátaidat!

2012, Hitman: Absolution

Valószínűleg a Hitman-szériával kapcsolatba került minden marketingesnek és ügynökségnek motoszkált a fejében az ötlet, hogy valami orgyilkosos aktivitást kellene rendezni, csak ugye a nyilvánvaló reakciók miatti félelem ezt letiltotta bennük. Nem így az Absolution kapcsán helyzetbe hozott Ralph reklámügynökség, akik azonnal fejest ugrottak a gyilkosságokba, és ehhez a Facebookot párosították.

Az applikáció segítségével kiválaszthattuk bármely ismerősünket, és a nemétől függően különféle előre letárolt indokok közül mazsolázva adhattuk le a likvidálási megrendelést, szintén előre meghatározott „vicces” leírásokat megadva a virtuális gyilkosnak az azonosításhoz. Ha például egy hölgyet választottunk ki áldozatnak, indokként felhozhattuk, hogy megcsalja a párját vagy idegesítően nevet különös ismertető jegyének pedig beikszelhettük, hogy kicsi a melle, dagadt, vagy szimplán, hogy szőrös a lába (a férfiaknál a „parányi pénisz” is deszkriptor lehetett). A kiválasztott személy nem-nyilvános Facebook-értesítőt kapott arról, hogy valaki meg akarja öletni, majd megnézhetett egy (a feltételek alapján nem változó) videót is saját maga leöléséről. Még ha esetleg valakinek az ízlését nem is kezdené ki a dolog, „sajnos” a halálos fenyegetések tétele ilyen esetekben is illegális, és amint ezt valaki elkezdte feszegetni, a Square Enix fénysebességgel távolította el a dolgot a netről, sűrű bocsánatkérések közepette.

05. Terrortámadás volt, add tovább!

2015, Call of Duty: Black Ops 3

Még ha itthon igen messze is van attól, hogy igazán népszerűvé váljon, angol nyelvterületeken a Twitter egy százmilliók által aktívan használt felület, a híradás és a hír-beszerzés leggyorsabb módja. Nyilván nem igaz minden, amit Twitterre kiírnak, de amikor egy hárommillió követővel rendelkező híroldal világgá kürtöli, hogy Szingapúrban terrortámadás történt, azt azért elég sokan elhiszik és továbbadják. Esetleg aggódni kezdenek rokonaik, ismerőseik miatt. Vagy felhívják a nagykövetségeket meg a rendőrséget. Pontosan ez történt tavaly szeptember 29-én, amikor a Current Events Advocate híroldal elkezdte magából ontani a Szingapúrral kapcsolatos híreket.

Hatalmas robbantás a kikötőben (képekkel!), szükségállapot bevezetése, a rohamrendőrség kivezénylése, karanténzóna létrehozása, katonai drónok ezreinek bevetése… Na ez volt az a lépés, ahol a legtöbben gyanakodni kezdtek, és jobban megnézték, ki is szórja ezeket a híreket. Persze nem kellett nagyon utánanézni, hisz a CEA híroldal a @callofduty azonosítót használta – hamar kiderült, hogy mindez a Black Ops 3 kampányának hirdetése volt, egy afféle „ez történt játékunk alternatív múltjában” jellegű fikciós történet. A gond mindössze annyi volt, hogy erről elfelejtették tájékoztatni az olvasóközönséget, és bármiféle kikacsintás, figyelmeztetés nélkül kezdtek el tweetelni az átnevezett és átdesignolt csatornán divatról, filmekről, majd a robbantásos terrortámadásról.

A tweeteket a hatalmas felzúdulás miatt igen hamar eltávolították, az Activision és a Treyarch pedig nem győzött elnézést kérni. Mint mondták, sokkolta őket a reakció – pedig azért annyira nem nevezhető váratlannak az, hogy az emberek komolyan veszik, amit online olvasnak… Éppen csak a szingapúri játékosok élvezték a dolgot, az ő reakcióik általában a „végre nálunk is történik valami” szinten mozogtak.

04. Amikor a Ubisoft átment terroristába

2010, Splinter Cell: Conviction; 2014, Watch Dogs

A Ubisoft általában úriemberhez méltó módon viselkedik kampányaiban, de nekünk ez csak azért tűnik így, mert messze vagyunk Ausztráliától – a francia kiadó ottani legényei még hisznek a rettegés bevételnövelő erejében. Első akciójukban (igaz, ez Új-Zélandon volt) egy méretes legényt béreltek fel, borostákkal, izmokkal és kemény tekintettel, beöltöztették Sam Fishernek (azaz fekete ruhákat adtak rá), telerakták kötésekkel, mintha komoly sérülései lennének, egy teljesen élethű műanyagpisztolyt nyomtak a markába, és beküldték Auckland vigalmi negyedébe, hogy… nos, nem tudjuk miért. Elképzelni sem tudjuk, hogy pontosan mit szerettek volna ezzel elérni, mindenesetre amikor az első kocsmában ráfogta a fegyvert az addig vidáman iszogatókra, óriási káosz tört ki. Az emberek kétségbeesetten menekültek, tucatnyian hívták a terrorelhárítást, akik nagy erőkkel vonultak ki, és szépen elhárították a színészt, illetve a „kreatív” cég a környéken lebzselő, a reakción vélhetően meglepődött embereit.

Alig négy év telt el, és Sydney is megtapasztalta a Ubisoft humorát – az eseményeket a Ninemsn nevű, videojátékokkal egyáltalán nem foglalkozó cég szempontjából örökítjük meg. Az egyik reggel az egyik politikai írónak címezve egy közepes méretű széfet érkezett, mellette egy kódsor, illetve a „hallgasd le az üzenetrögzítődet” üzenet papíron. Mivel sem az újságírónak, sem az irodának nem volt üzenetrögzítője (2014-et írunk!), jobb híján beütötték a kódot a széfbe, ami kis zúgás után hangosan sípolni kezdett, mintha mondjuk egy visszaszámláló óra lenne. A kihívott és nagy létszámban megjelent rendőrök és tűzszerészek a környező házak kiürítése és a széf óvatos felnyitása után persze rájöttek, hogy abban csak a Watch Dogs tesztlemeze lapul néhány ajándék kíséretében. A Ubisoft bocsánatkérő szövegében közölte, hogy tévedésből rossz kódot nyomtattak a széfre, arról nem tudtak, hogy az sípolni fog, azt pedig nem ellenőrizték a kiküldés előtt, hogy van-e üzenetrögzítője minden címzettnek.

03. Kratos is imádná: kecskeáldozat és meztelen csajok

2007, God of War 2

Szerettünk volna ott lenni, amikor a Sony-központban valaki a God of War 2 megjelenésének előestéjén beleolvasott a Daily Mail magazinba, és a következő cikket pillantotta meg: „Mészárszék: lefejezett kecske hozott horrort a Sony elfajult promóciójára”. Valószínűleg nagyon nem örültek, hisz, rögtön az eseményről tudósító Official PlayStation Magazin visszahívásáról rendelkeztek – igen, a Daily Mail bulvárlaphoz méltó módon egy másik újság cikkéből, azt itt-ott kicsit kiegészítve, jó szenzációhajhász módra írta meg. Sajnos tehát nem igaz, hogy a helyszínen megölt kecske belei között kotorásztak az újságírók elemózsiáért, ahogy a Sony később egy kínosan udvarias leiratban közölte, húslevest szolgáltak fel az athéni eseményen, ahogy illik, és bár ehhez közel feküdt, a kecsketetemhez nem lehetett hozzáérni – és azt a buli másnapján szépen visszavitték a henteshez, akitől „kibérelték”.

god of war 2 – press party by 8xy1nf06yvjvhv2

A fenti videón látszik azért egy-két dolog a viszonylag felelőtlen vagy fura mókákból (kígyók közti turkálás, késhajigálás), de a topless hölgyekből, akik szőlővel etették a pamlagon elterülő zsurnalisztákat, nem látszik semmi. Hogy ez nem költői túlzás volt, azt a magazinból végül kivett, de az internetről eltüntetni nem tudott oldaláról látszik. A Sony végül a szerkesztőket vádolta meg szenzációhajhászással, hisz egy csomó képet kaptak a buliról, és valamiért azt választották, amin a majdnem meztelen nő van a döglött kecskével, és nem azt, amelyen páran húslevest szürcsölnek…

02. Keressük a legcsúnyább lányt!

2004, Hitman Contracts

Igen, ismét a 47-es ügynök kerül szóba, hisz az akkori kiadó, az Eidos elég meglepő módját választotta a Contracts népszerűsítésének: egy „Miss Butterface” „szépségversenyt” szponzoráltak Las Vegasban. A kifejezés olyan hölgyekre utal (és ezt a lehető legbarátságosabban fogjuk kifejteni), akiket a genetika vonzó testtel, de az általános szépségideálnak meg nem felelő arcberendezéssel áldott meg. Vagyis, ahogy a rendezvényt felkonferáló tökrészeg Howard Stern oly ékesszólóan kifejtette „a legcsúnyább csajt keressük, akinek bombateste van”.

Az eseményen ennek megfelelően az előre csúnya ábrázatúnak bélyegzett lányok papírzacskóval a fejükön vonultak fel, az ittas nép és Stern sleppje üvöltve szavazott, és végül a győztesnek a kopaszra nyírt, öltönyös Agent 47-színész próbálta átadni a 25 ezer dolláros túlméretes csekket, amikor belezavarodott a szövegébe, és még a vélhetően több szer befolyása alatt levő Rob Schneider is kiröhögte. Ha szereted az olyan videókat, melyek láttán te érzed magad kínosan, érdemes ezt megkeresni, borzalmas az egész.

01. A vad marketing csúcsa: Acclaim

2001, Burnout 2: Point of Impact; 2002, Shadow Man: 2nd Coming; 2003, Virtua Tennis 2; 2002, BMX XXX; 2003, Gladiator: Sword of Vengeance

„A videojáték-ipar a leggyorsabban növekvő szektora a szórakoztatóiparnak. Állandóan keressük az új lehetőségeket, hogy új közönséget érjünk el, és mivel játékokról van szó, ezt nem vesszük túl komolyan.” Ezt nyilatkozta a megboldogult amerikai Acclaim kiadó, egy arra irányuló kérdésre, hogy hogy tudnak ennyi őrült és veszélyes marketingakciót kitalálni. Hát, Mr. Lewis nem hazudott, tényleg nem vették komolyan a dolgokat…

Az első „minden publicitás jó publicitás” hangvételben fogant akciójuk a Burnout 2 megjelenésekor esett meg, ez előtt egy héttel egyszerűen bejelentették, hogy minden, a nagy napon, október 11-én gyorshajtással kapcsolatban szerzett büntetést kifizetnek Nagy-Britanniában. A rendőrség ennek hallatán természetesen jól hallhatóan felhördült, és a száguldó fiatalokat vizionáló lakosság is igen negatívan reagált a dologra, így végül nem lett a dologból semmi – de a balhét tényleg megírta minden magazin. Az Acclaim egyik marketingese évekkel később nevetgélve mesélte, hogy 10-én maguktól is visszavonták volna az ajánlatot, láthatóan ennyi idő alatt sem esett le neki, hogy erről nem mindenki értesült volna…

A következő manőverhez már saját szakkifejezést is kitaláltak: deadvertising. A Shadow Man második része kapcsán találták ki (utólag erről is azt mondták, hogy nem gondolták komolyan, csak balhét és hírverést akartak – nem tudom, melyik a jobb), hogy temetőkben, friss sírkövekre vásárolnának hirdetéseket. Mint mondták, ajánlatuk különösen érdekes lehet a szegény családok számára, ami már a cinizmus elég extrém foka. Külön emailcímet hirdettek, ahol a temetésre készülők felvehették velük a kapcsolatot. Ezen az akción elsősorban az anglikán egyház kapta fel a vizet, ami megint csak meghozta a rengeteg utálkozó újságcikket, amit a cég győzelemként élt meg.

Az Acclaim legnagyobb bánatára következő elmebeteg ötletüket senki nem akarta betiltani, így végül ők maguk lőtték le a projektet – de dicséretükre legyen mondva, így is rengeteget cikkeztek a Virtua Tennis 2 köré épített baromságról, még a BBC is lehozta, hogy mire készülnek. A terv az volt, hogy húsz galambot befestenek, rájuk fújják (az állatvédők miatt: ártalmatlan, hamar leoldódó festékkel) a játék logóját, betanítják őket a Wimbledon és egy „titkos központ” közti közlekedésre, és a bemelegítések alatt reptetik őket. Mivel Wimbledon egét egy Rufus nevű ragadozómadár őrzi a galamboktól, az akció törlésével brutális madárvérengzést akadályoztak meg.

A deadvertising után jött a bloodvertising, vagyis ahol a vér mindenkire azonnal vonzó hatását akarták kihasználni. Azon túl, hogy a sajtóvisszhang nyilván negatív volt, betiltani azért megint nem akarta senki, így kénytelenek voltak ők maguk elsunnyogni az egészet – mivel egyetlen fotó sincs a vérző hirdetésekről, biztosak vagyunk benne, hogy itt is a bejelentés-balhé kombináció volt a céljuk, és nem a terv tényleges megvalósítása. A hivatalos elképzelés az volt, hogy a középszerű, de igen véres játék, a Gladiator buszmegállókban kap speciális posztereket, melyek egy héten keresztül vörös festéket szivárogtatnak magukból, amelyek az utolsó napra a tervek szerint már méretes tócsát képeznek, amit ezt követően persze fizetett takarítók mosnának fel. Úgy látszik az Acclaimnél elképzelhetetlennek tartották, hogy buszmegállók körül olyan helyzet alakuljon ki (akár tömeg, akár sötét, akár „vicces” egyének miatt), hogy az emberek belelépjenek a tócsába és szétfröcsköljék, széthordják a festéket.

Egy nagyon rövid ideig az Acclaim volt az extrémsport-feldolgozások királya, az Aggressive Inline például máig az egyik legjobb alkotás e témában. Egy másik kellemes sorozatuk a Dave Mirra Freestlyle BMX volt. Két jól sikerült epizód után a harmadiknál valami félrement: amikor az Acclaim producerei hírét vitték annak, hogy a játék igen satnyának tűnik, a fejesek kitalálták, hogy mellekkel és bunkósággal még ezt is el lehet majd adni, átnevezték a játékot Dave Mirra BMX XXX-re, és telepakolták a legalja, legtrágárabb „poénokkal”. Mint kiderült, a sportolónak ezt úgy adták el, hogy Csupasz pisztoly jellegű humor lesz a játékban, és amikor az E3-on debütált a Dave Mirra BMX XXX cím, a felháborodott versenyző 21 millió dollárra perelte be a céget. Végül a pernek nem lett következménye, a felek „békésen” átbeszélték a dolgokat, pénzmozgás nem volt, viszont a végül tényleg irtózatosan rossz BMX XXX-ról levették Mirra nevét.

A fenti, nagyobb akciók mellett az Acclaim a névadós mókánál már említett Turok: Evolution kapcsán minden idők leghosszabb sorban állása Guinness-rekordot is meg akarta döntetni, a fél világot összecsődítették, amikor bemutatták a játékra a tervei szerint 50 napot váró „rajongót”, Jason Readet. A hírt mindenki lehozta, ezt követően Mr. Read eltűnt a messzeségben, egy percet sem várva a játékra – amit megint csak megírt minden magazin. Az Acclaim terve tehát sajnálatosan jól működött: kitaláltak egy éktelenül buta, sokak érdeklődését, és sokszor ellenérzését is kiváltó akciót, azt pedig vagy az örömmel várt tiltakozás hatására, vagy ennek híján nagy szomorúan maguktól szüntették be – de így legalább kétszer írt róluk, és persze játékukról a teljes betámadott sajtó. Rövidtávú céljukat elérték, de az, hogy 2004-ben csődbe kerültek, azért elég jól jelzi, hogy talán-talán okosabb lett volna a minőségi játékfejlesztéssel törődni, és nem a mainstream sajtót hergelni…