Transformerekkel érkezik az októberi PlayStation Plus


A Microsoft után a Sony is nyilvánosságra hozta, hogy októberben milyen ingyenes játékokkal kedveskednek a PS Plus előfizetéssel rendelkező felhasználók számára a következő hónapban.

PlayStation 4 konzolokon két jól ismert címet tartogat a japán vállalat októberre, az egyik a Capcom túlélőhorrorjának, az első Resident Evilnek a HD kiadása, amit a horror és a sorozat rajongóinak nyilvánvalóan nem kell bemutatni, a másik pedig a Platinum Games műhelyében tavaly készült Transformers: Devastation, ami egészen jól sikerült, főként az élvezetes harcrendszere miatt.

PlayStation 3 masinákon a Mad Riders című off-road versenyjátéknak, illetőleg a From Dust című „istenszimulátornak” örülhetnek a játékosok, utóbbi stratégiai programban egy nomád törzs által megidézett segítő entitást alakítunk, tetteinkkel pedig a civilizáció rögös útján terelgethetjük hívőinket. PlayStation Vitán pedig főként olvasgatással tölthetjük majd az időt, hiszen egy vizuális regény, a Code: Realize ~Guardian of Rebirth, valamint a leginkább szöveges kalandjátékként aposztrofálható Actual Sunlight érkezik díjmentesen.

A szeptemberi PS Plus kínálat még pár napig elérhető, melyben olyan hívogató címek kaptak helyet, mint a Lords of the Fallen és a Journey.

Még több erről…


Szólj hozzá!