Új előzetest kap a Gamescom kapcsán a Battlefield 1


Miközben pár ezer szerencsés továbbra is nyüstöli a Battlefield 1 alfa-változatát, addig mi, többiek csak az előzetesekben, illetve kiszivárgott videókban gyönyörködhetünk, és reménykedhetünk benne, hogy a játék inkább a sorozat számozott darabjaira hasonlít majd, sem mint a kissé vegyesen sikerült Hardline-ra. Úgy tűnik, azonban nem kell sokáig várnunk, hogy új, vágott előzetest kapjunk a szoftverből, legalábbis a DICE egyik szakembere, Randy Evans Twitteren jelentette be, hogy gőzerővel dolgoznak a következő mozgóképen, amelyet természetesen az idei Gamescomon hoznak nyilvánosságra:

Bár a tartalmával kapcsolatban nincs információnk, kicsit reménykedünk benne, hogy a már unalomig ismert, az alfában is nyüstölhető térkép helyett új helyszíneket, járműveket és fegyvereket is láthatunk majd – sőt, talán betekinthetünk a kampányba is, amelyről azon felül, hogy lesz, a mai napig nem tudunk túl sok mindent. Ha pedig a pletykák igazak, akár az is lehet, hogy az előzetest egy nyílt béta is követi – sokan legalábbis úgy spekulálnak, hogy lehetséges, hogy a DICE valamikor a Gamescom környékén indítja el a valószínűleg minden platformon elérhető tesztváltozatot, amely jó eséllyel a most dübörgő zárt alfa térképét és eszközeit nyújtja át a nagyérdeműnek bevizsgálásra.

A Battlefield 1 idén októberben érkezik, méghozzá PC-re, PlayStation 4-re és Xbox One-ra egy időben.

Még több erről…


Vélemény, hozzászólás?