Új javítással készül a Fallout 4 az utolsó kiegészítőjére


Gőzerővel dolgozik a Bethesda a tavalyi év egyik legnagyobb sikerének számító Fallout 4-en, ami nem is csoda, hiszen a nyolcadik hónapban érkezik meg az utolsó DLC, amely az előző párral ellentétben ráadásul nem pusztán a településmenedzsmentet dobja fel, de soha nem látott helyszínnel, küldetésekkel, karakterekkel, sőt, lehetőségekkel is kibővül a játék – elvégre most, első ízben a széria életében hivatalosan is raiderekké válhatunk majd. Ennek a Nuka World címre keresztelt kiegészítőnek az érkezésére készíti fel a szoftvert a most PC-re megjelenő frissítés (konzolokra még kicsit várni kell majd rá), amely azonban nem csak ennyit tud. Nézzük gyorsan, milyen gondokat is orvosol:

  • Általános teljesítménybeli javítások, és stabilitási megoldások
  • Jun és Marcy Long mostantól nem szükségesek a „Sanctuary” küldetés megoldásához
  • A kereskedők mostantól nagyobb szállítmányt is adhatnak kerámiából, fából, és acélból
  • Pontosabban tudunk elhelyezni felvett tárgyakat
  • A gránátok és a molotovok mostantól használhatóak a Junk Mortar fegyverben
  • Javítva a hiba, amely miatt a társaink néha levették a felszerelésüket gyorsutazáskor
  • Mostantól a játékos mozgása hibátlan lesz mentett állás betöltésekor
  • Javítva a hiba, amely miatt Dogmeaten nem látszottak a rá húzott páncélok
  • Ezentúl minden feldolgozott tárgynak megkapjuk az összetevőit
  • Javítva a gond, amely bizonyos modok betöltésekor kifagyasztotta a játékot
  • Mostantól nem száll el a program, ha bizonyos kereskedőktől bizonyos tárgyakat vásárolunk meg
  • Teljesítménybeli gondok javítása, amelyek akkor jelentkeztek, ha eldobtunk egy fegyvert
  • Rendbehozva a gond, amely miatt nem jelentek meg a közelharci fegyverek azt követően, hogy egy halál után visszatöltöttük a mentett állásunkat
  • Javítva a hiba, amely miatt Sturges és Murphy mama néha lefagytak

Ezen felül tucatnyi modkezelési problémát is sikerült orvosolni, amelyek kapóra jönnek a kísérletezőbb kedvű játékosoknak. Az 1.7-es javítás PC-re már a mai naptól elérhető, Xbox One-ra, és PlayStation 4-re az „elkövetkezendő hetekben” érkezik majd – lehetséges, hogy a Nuka World DLC-vel együtt, amelynek még mindig nincs pontos megjelenési dátuma, csak annyit tudunk, hogy még valamikor augusztusban nyüstölhetjük.

A Fallout 4 alapjáték tavaly ősszel jelent meg, tesztet is írtunk róla, amelyet ide kattintva olvashattok el.

Még több erről…


Szólj hozzá!