Új projekten dolgoznak a The Nathan Drake Collection fejlesztői


A Bluepoint Games fejlesztőcsapata leginkább a Sony játékainak nagy sikert aratott felújításairól vált ismertté, nekik köszönhetjük többek között az Uncharted-trilógia PlayStation 4-es feltuningolt változatát, ami a The Nathan Drake Collection néven látott napvilágot, de a Gravity Rush Remastered vagy a Shadow of Colossus új változata is az ő nevükhöz fűződik.

A legfrissebb hírek szerint ismét valami nagy dobáson munkálkodnak, a Reddit kíváncsi felhasználói ugyanis felfedezték, hogy a stúdió technikai rendezője, Peter Dalton állást hirdet LinkedIn profilján keresztül. Az egyelőre meg nem nevezett projektet úgy jellemezte, hogy „a tömegek imádni fogják”, ami elég ígéretesnek hangzik.

A hirdetés egy részlete

A hirdetésből egyértelműen kiderül, hogy a stúdió egy klasszikus játékot kíván a jelenlegi generációs konzolokra átültetni. Arra nincs utalás, hogy a Bluepoint ismét a Sony egyik játékát frissítené fel, bár az eddigiek alapján meglepődnénk, ha nem erről lenne szó.

Természetesen már meg is indultak a találgatások, néhányan abban bíznak, hogy a Demon’s Souls lesz a következő célpontja a csapatnak. A From Software PlayStation 3-as játékának rajongói évek óta folyamatosan jelzik, hogy nem vennének zokon egy felújított változatot, amire a fejlesztők nemet mondtak ugyan, de ez nem jelenti azt, hogy más ne végezhetné el helyettük a teendőket.

Hogy valóban erről a címről van-e szó vagy egyáltalán a Sony berkein belül készült játékról, az remélhetőleg hamarosan kiderül.

Még több erről…


Vélemény, hozzászólás?