Vampyr – ez itt London, baby!


A Vampyr ugyan nem kap akkora világot, mint a Skyrim vagy a Fallout, de egy élő városban kalandozva komoly következményei lesznek tetteinknek.

A God is Geek készített egy interjút Stephane Beauvergerrel, aki a játék narratívájáért felel, többek közt azt is megtudhattuk tőle, hogy a Vampyr igazából csak félig lesz nyílt világ.

London lesz a játékterünk, ami ugyan elég ahhoz, hogy kényelmesen kalandozzunk benne, de nem lesz akkora, mint a GTA V, ráadásul egyes részek el is lesznek zárva a sztori adott pontjain.

A Dontnod Entertainment rengeteget dolgozott azon, hogy a város korhű legyen. Régi térképeket túrtak fel, minden szükséges dokumentációt átbújtak, igyekeztek minél autentikusabb játszóteret teremteni.

Egy hiteles világhoz emberek is kellenek, a lakosság itt bizony nem csak névtelen NPC-k gyülekezete. Az emberek öléséért XP-t kapunk, de ha sokat gyilkolunk, akkor az adott körzet megtelik szörnyekkel, őrökkel, meglehetősen kellemetlenné válik a légkör. Ráadásul az árusoktól is elbúcsúzhatunk, ha túl véresre sikerül a buli.

Rengeteg mellékküldetés lesz a játékban, de ha gátlástalanul levágunk minden lakost, nem fogjuk tudni teljesíteni ezeket.

Egyébként a játék minden gyilkolás után ment, így trükközésre semmi lehetőség. Evidens lenne hát az a megoldás, hogy akkor nem ölünk meg senkit, de ebben az esetben elég komoly XP hátrányban leszünk, nagyon megnehezítjük a saját fejlődésünket. Az arany középút tehát a megoldás, ami végig tudatos játékot követel meg tőlünk.

A karakterünk többféle képességkészletből válogathat. Lehetünk az árnyék szolgái, ekkor megkapjuk a lopakodás lehetőségét és az ahhoz kapcsolódó képességeket. Ösztönlények is lehetünk, akkor karmokkal és fogakkal küzdünk, vagy vérmágiára is specializálódhatunk, ebben az esetben pedig felforralhatjuk ellenfeleink vérét, vagy akár irányíthatjuk őket, mielőtt valami szörnyű halált halnak.

A játékban két vámpír frakció is lesz, az alacsony kasztú kirekesztettek és az arisztokraták. Hogy melyikkel leszünk jóban az rajtunk múlik majd. Lesz időnk eldönteni, lévén a Vampyr megjelenés 2017. negyedik negyedévében várható csak PC-re, PlayStation 4-re és Xbox One-ra.


Vélemény, hozzászólás?