Ez évben sem maradunk pankrációs játék nélkül, és bár a fejlesztők nem tették bele a Showcaset, több munkát fektettek többi játékmódba.
Miután a WWE 2K16 PC-re is ellátogatott, jöhet is a pankrációs küzdelmek legújabb része. A WWE 2K17-ben viszont nem lesz elérhető az elődökben megszokott Showcase játékmód. A fejlesztők nyilatkozata szerint nem tudtak volna az elvárásoknak megfelelő Showcaset összehozni, ezért inkább kihagyták, és több energiát fektettek a WWE Universe és a MyCareer játékmódokba.
A WWE Universe azt az érzést adja át, mint a hétről hétre debütáló WWE epizódok. Az új Promo Engine-nek köszönhetően sokkal élethűbbek lesznek a karakterek, mikor érzelmeiket, gondolataikat fejezik ki. Továbbá több meccs előtti és utáni támadást is hozzáadtak, így sosem fogja tudni a játékos, mire számítson.
A MyCareer módban lehetőség lesz más WWE szupersztárok kihívására, vagy az övékre válaszolni. Fontos része lesz a MyCareernek az is, hogy mik történnek majd a ringen kívül, a színfalak mögött.
Továbbá felhívták rá a figyelmet, hogy a 150 játékos eddig kikerült névsora változni fog, érdemes figyelni a listát, hiszen gyakorta fogják frissíteni. Emellett a pankrátorok száma sem biztos, hogy eléri a 150-et, de biztosítottak róla, hogy az eddigi legnagyobb számú játszható karakterrel érkezik a WWE 2K17.
A WWE 2K17 megjelenés 2016 október 11-én esedékes Xbox One, Xbox 360, Playstation 4 és Playstation 3 konzolokra.