-
Még egy nap család nélkül és élelem nélkül
Tegnap bejelentettem hogy semmit nem fogok enni az otthoni kosztból és ezt teljes egészében betartottam. Semmit nem ettem egész nap,ettől egy kicsit gyengébbnek érzem magam,kicsit szédülök,de szerintem ha haza megyek a ruháim alatt találok 20ft-ot amit vész esetére dugtam el magam elől,csak most jutott eszembe. Abból tudok venni vagy egy zsömlét,vagy 2 kiflit ami arra…
-
Milyen bunkó emberek vannak manapság…
Tegnapi nap folyamán össze vesztem a nevelő apámmal, aki ezért lecsapta a biztosítékot. A vitát az jelentette hogy ő a tegnapi napot megelőzően egész végig bunkó stílusban beszélt velem majd tegnap oda jött hozzám hogy keresek meg neki valamit Google-n. Én azonban emlékeztem a szemétkedéseire és azt mondtam hogy nem mert bunkó voltál velem,most azt…
-
Pár gondolat amit érdekesnek találok a word press magyar közösségéből eltávolítás kapcsán
Mint azt tudjátok, egy korábbi posztból el távolítottak a wordpress magyar közösségéből. Azonban a posztjaim és a profilom meg maradt,pusztán a jelszavam lett megváltoztatva meg valószínű az emailcímem,mivel jelszó emlékeztetőt sem kapok. Egy szó mint száz nem tudok belépni,de a szellemi tartalmam mégis tárolják. Nem mintha zavarna, vagy világ megváltó dolgokat osztottam volna meg ott,…
-
Hofi Tükre 7 Hofélia-kritika
Hofi Géza az egyik legjobban meghatározó személyiség volt számomra. Talán nem mondok újat azzal, hogy némely társadalom és rendszer ellenes kritikái még ma is megállják helyüket,ezzel bizonyítva időtlenségüket. Hofit sokkal inkább érdekelte a köznép jövője(a rossz nyelvekkel ellentétben akik azt állítják kommunista bérenc volt és mindent amit mondott engedélyeztek) mint saját sorsa,jó módja. Rengeteg olyan paródiája,vicce volt ami miatt megüthette és…
-
Csokonai forgatókönyvírói pályázatra leadott művem
A Csokonai művelődési ház forgatókönyírói pályázatot hirdetett rövid filmhez,”Miért szeretek élni?”témában. Szeretném bemutatni nektek erre a pályázatra írt művemet,szerzői jog érvényes rá,nem el lopni!:P A helyesírási hibákért elnézést kérek. Miért szeretek élni? Jelige:Az útkereső Miért szeretek élni? Helyszín egy iskola udvara,a kamera fekete fehér filterrel forog,a főszereplő a játszó gyerekek között sétálva mondja…
-
DMC-Devil May Cry kritika
Most értem a végére ennek a „köhöm” csodálatos játéknak. Nem játszottam az elődökkel úgyhogy nem fogom az előző generációhoz mérni. Ami nagyon feltűnt hogy rettentő módon hasonlít játék menet Darksiders1-2re. Hogy melyikre igazán azt nem tudom pontosan megmondani,mivel mindkettőből merítettek ötleteket. A műfaja a játéknak ugyebár, hack and slash vagyis vágj fel mindent ami az…
-
A Faun labirintusa kritika(Elnézést a késedelemért)
A film egy háborús környezetben játszódik,némi igaz történelem is van benne,mármint egyes részei nem kitaláltak. Pl valóban volt egy Franko nevű,véres kezű diktátor aki a kegyetlenségéről messze földön híres volt,ezért ki is törtek lázadások. De ne szaladjunk ennyire előre,vázoljuk fel az alap koncepciót. Ebbe a háborús környezetbe érkezik Carmen( Ariadna Gil ) a kislányával Ofelia-val…
-
A faun labirintusa kritika hamarosan:)
Sziasztok,most kezdtem hozzá a faun labirintusa című remek spanyol horror film újranézéséhez,amelyből hamarosan lesz kritika is. Youtubera holnap tolom fel a képem ugyanis megnézek egy új filmet, név szerint: A született gengszterek című filmet. Mit láthatjátok olyan nagy nevek lesznek benne mint Al Pacino,Christopher Walken, Alan Arkin. Én nagy reményeket fűzök hozzá:) De nagyon eltértünk…
-
Ügyfél-cég kapcsolat
Mit tudjátok nemrégiben leállt 1 napra blog. Ennek kapcsán jutott eszembe ez a kis szösszenet. Ha veszel egy szolgáltatást legyen bármiről szó meg kell bíznod a szolgáltatást adó cégben és egy jó cég nem él vissza a bizalmaddal. Mi van akkor ha ez szolgáltatás bármilyen minőségben is,de romlik? Elvész a bizalom és az ügyfél-cég közötti…